Fákba borult Karácsony

A december az üzleteket, szállodákat és más nyilvános helyeket díszítő karácsonyfák megjelenésével kezdődött. Sok olyan év telt el, amelyek alatt csak néhány házban voltak láthatók, s a rájuk fújt műhó most éles kontrasztot alkot a falakon kívül sugárzó napfénnyel.

Úgy tűnik, hogy a kirakatokba, lobbikba és kávéházakba kitett karácsonyfák tilalmának ideje lejárt, de az is lehet, hogy csak a Karácsonyból merített merészségünk hány fittyet beszüntetésük elrendelésére. Többször megéltük már a fák visszatérését, amíg aztán “odafönt” valaki egy tiltó körlevél aláírásával újra beléjük nem vágta a fejszét.

Amikor legelőször láttam feldíszített karácsonyfát, tizenhét éves voltam. A Szovjetunió akkor omlott össze, és az ateizmus is kiment már a divatból. A Reina utcai templom bejáratánál álldogáltam, s nem tudtam, hogy közelebb menjek-e a Születést ábrázoló képhez meg a fán függő kristálydíszekhez. Azoknak a története járt ugyanis a fejemben, akiket a rendszer vallásuk, s hitük miatt vetett ki magából, és nem mertem a bejárattól beljebb mozdulni. A karácsonyi fenyő monumentalitásától eltátott szájjal aztán úrrá lettem rettegésemen, és közelebb merészkedtem a jászolhoz.

A devizás-boltok megnyitásával és a turizmus fellendülésével egyidejűleg, egyre több díszes karácsonyfa tűnt fel város szerte, s mindegyikük közül a legnagyobb a Habana Libre szállodában állt. A gyerekükkel sétáló szülők olyankor útba ejtették a kivilágított örökzöldet, amelynek egy csillag pompázott a tetején. Sajnos azonban néhány hatalomban lévő makacs ember minden egyes fát legyőzendő fenyegetésnek ítélt meg, s emiatt megpróbálta visszakényszeríteni ránk a hetvenes és nyolcvanas évek decembereinek unalmas, szürke látványát, ám időközben közülük is rákaphattak már néhányan a karácsonyfadíszítés ízére.

Több olyan év után, amelyek alatt nyilvános helyeken nem láthattuk az ünnepi fényekben villódzó fákat, az idei év végére kellemes meglepetésül ismét megjelentek. Ágaik alatt egy nő alszik gyermekével, aki még nem ismeri a korlátozásokat, a betiltott karácsonyfákat és az ingek, blúzok alá rejtett kereszteket.

About these ads

Hozzászólás

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s